Szerintem a piacnak különleges hangulata van. Mindig azzal áltatom magam, hogy ha a piacon vásárolok, akkor közvetlenül a termelőtől szerzem be a hozzávalókat, ami magába szívta a föld és a napfény erejét. Gondolatban elcsodálkozom egy darabig, hogy miként alakulnak át a természeti erők csirkévé, zöldséggé, majd étellé. Ez csodálatos. :)
A piacon keringtem (A fehérvári úti vásárcsarnokban), megnéztem mindenki portékáját, s egy hölgynél találtam szárított kakukkfüvet és friss, csokorba kötött petrezselymet. Elcsevegtünk egy ideig, végigszaglászhattam mindent, egyből rájött a kofa furfangjával, hogy mivel lehet "megfőzni" engem. Vettem még egy kiló krumplit, lilahagymát, illetve egy csirkemellet is. A hentes választás nem sikerült nagyon, sokat szórakoztam a hússal, mire jóképűre vagdaltam. Elégedettséggel, illatokkal telve hazacipeltem a zsákmányt, bevetettem magam a konyhába, felkötöttem a kiskötényt, majd nekiláttam.
A kakukkfüvet apróra vágtam, olíva olajba fojtottam kis sóval-borssal. Krumplit pucolás után megfőztem, s sosem tudom megtalálni a nyers és a szétfőtt közötti talán egy perces kicsi határt, most sem sikerült, de inkább legyen püré, mint nyers. A csirkét szeletekre vagdaltam, húztam bele mélyedéseket, jól beledörgöltem a kakukkfüves olajat. A tepsibe öntöttem olajat, beletettem a krumpli szeleteket, a hagymakarikákat, s erre az ágyra fektettem a húsokat, majd megsóztam. Alufólia sátor alatt ment a sütőbe az egész. Alig bírtam kivárni míg megsül, még piríthattam volna, de én már csak ilyen türelmetlen vagyok.
Finom lett végül, a kakukkfű átjárta a húst, csak nagyon-nagyon sótlan lett... Legközelebb tökéletesítem a receptet.
Áthívtam egy barátnőm, s együtt falatoztunk, közben az élet rejtelmeit fejtegettük. Meg is állapítottuk a sótlanság okát, s reménykedtünk abban, hogy lesz majd egyszer olyan idő, amikor mindent elsóz a szakács pironkodva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése